numero7

Pénelopeia - Margaret Atwood

„Azután elmondta, hogy mennyire hiányoztam neki, mennyire vágyakozott utánam, még akkor is, amikor istennők ölelték fehér karjaikba, én meg elmondtam, mennyi könnyem hullott húsz éven át, amíg csak vártam-vártam a hazatértét, s hogy milyen eseménytelenül hűséges voltam, higgye el, eszembe se jutott elárulni a csodás lábú nagyágyat azzal, hogy más férfit engedek oda magam mellé. Mind a ketten – saját bevallásunk szerint – hétpróbás, szégyentelen hazudozók voltunk ősidőktől fogva. Csoda, hogy akármelyikünk elhitte a másik egyetlen szavát is. Pedig elhittük. Vagy legalábbis azt mondtuk egymásnak. ”Pénelopé a házastársi hűség közismert mintaképe: húsz éven át várta haza a kalandor Odüsszeuszt, és férje leleményességéhez méltó csellel ejtette át a kérőket. De ki volt valójában ez a spártai királylány, akinek szépsége sosem volt mérhető unokanővére, Helené szépségéhez? Akit hozzáadtak egy rövid lábú, csaló ismeretlenhez, és aki alig egy évig élvezhette a házasélet örömeit, mielőtt magára hagyták egy idegen országban, tizenhat évesen, egy csecsemővel? Miből merített erőt, és kivé vált a várakozás hosszú évei alatt? Mit gondolt titokban az ő fényes Odüsszeuszáról? Valóban egy pillanatra sem gyengült el? És nekünk, olvasóknak, vajon az igazat mondja? Atwood Pénelopéja nem elvont mitikus alak, hanem hús-vér ember: formálódó személyiség vágyakkal és félelmekkel, gyarlóságokkal és sikerekkel. A Pénelopeia a feleség, a nő szemszögéből meséli újra az európai kultúra egyik alaptörténetét, és egyben a szerző saját korának szatirikus látlelete is. „…amilyen szellemes, úgyis muszáj elolvasni újra. És újra meg újra – aztán elgondolkodni azon, hány Margaret Atwood kéne ahhoz, hogy magunk mögött hagyhassuk a még mindig túlnyomórészt férfi hősök által uralt narratívát, és végre az évezredeken át mellőzöttek is megkapják a maguk történeteit? ” (Könyvvizsgálók blog) ..

Margaret Atwood SZÉPIRODALOM PRÓZA Jelenkor Kiadó